Sokan hajlamosak azt hinni, hogy a vibrátor a modern világ találmánya, pedig a péniszt utánzó kis játékszerek valójában egyidősek az emberiséggel. Persze, a helyes szóhasználat inkább a dildó, mivel ezek az eszközök egészen 1869-ig nem vibráltak.
A legrégebbi ismert dildók a kőkorszakból származnak, és igen, kőből készültek. Nem a legkényelmesebb megoldás, azt meg kell hagyni! Folyik a vita arról, hogy az eszközt szexuális örömszerzésre használták-e, vagy inkább valamiféle rituális célja volt. Az előbbi tűnik valószínűbbnek, mivel a mindennapos használati tárgyak közt leltek rájuk.
A szexuális segédeszközök természetesen az ókori Görögországban és Rómában sem voltak ismeretlenek. A dildót férfiak és nők egyaránt használták, általában fából készült, és a természetes hatás kedvéért bőrrel vonták be. Már a görögöknél és a rómaiaknál is megjelenik az az ötlet, ami később a 19. században tért hódított magának: az eszközt az örömszerzés mellett a nők hisztériájának legyőzésére is használták. Halkan jegyezném meg, hogy a hisztéria okának a sperma hiányát gondolták, ezért érthetetlen, hogy miért a dildótól várták a megoldást.
A szexuális segédeszköz az ókori Indiában is használatos volt, célja pedig egészen prózai volt. Az indiaiak úgy gondolták, hogy a szűzhártyából származó vér tisztátalan, és jobb, ha nem érintkezik vele a férj. Ezért az esküvő előtti napon az ara szüzességét egy méretes, kőből készült dildóval vették el. Gyakori volt, hogy az eseményhez nézőközönséget is invitáltak, annak bizonyítására, hogy a menyasszony valóban szűz.
A dildó használata természetesen az ősi Kínában is elterjedt volt. Mint az már az egyik korábbi bejegyzésben kiderült, a kínai nőknek egyáltalán nem volt tilos a maszturbáció. Ehhez gyakran bronzból, és egyéb fémekből készült segédeszközt használtak.
A középkorban a fából és bőrből készült dildók hódítottak, amelyek mellé erősen ajánlották az olívaolaj, mint síkosító használatát. A fennmaradt darabok, és a témába vágó források szerint azonban úgy tűnik, az eszköz használata nem volt igazán elterjedt.
A nagy áttörés végül 1869-ben született meg, amikor bemutatták a világ első vibrátorát. Ennek történetét a következő bejegyzésben fogom kivesézni.
A blog facebook oldala: https://www.facebook.com/pages/Pajz%C3%A1nT%C3%B6rt%C3%A9nelem/1522184618032953
Források:
Faramerz Dabhoiwala: The Origins of Sex
https://popculture.knoji.com/sex-aids-through-the-ages-the-ancient-history-of-modern-toys-and-tools/
Clara Bow 1905. július 29-én született Brooklynban, New Yorkban. Gyermekkora nehéz és boldogtalan volt, köszönhetően skizofrén anyjának. A lány a valóság elől a filmekbe menekült. Eleinte csak kisebb szerepeket kapott, főleg alacsony költségvetésű filmekbe, de 1927-ben az „Az a bizonyos…” (It) című film meghozta számára az áttörést.
A botrány végül akkor robbant ki, mikor 1930-ban, egy veszekedés után Clara titkárnője, Daisy DeVoe zsarolni kezdte a színésznőt. Clara feljelentette a titkárnőt, akit el is ítéltek. Csakhogy a tárgyaláson DeVoe beszámolt Clara botrányos életviteléről. Nem sokkal később pedig egy magazin három részes cikksorozatban a világ elé is tárta azt.
Galatea és Pügmalion szerelmének története az egyik legszebb ókori görög történet, amely ihletet adott több tucat festményhez, szoborhoz, és színdarabhoz is. A szobrász Pügmalion hiába keresi a szerelmet, csupa csalódás éri. Úgy dönt, felhagy a hús-vér nőkkel, és inkább márványból faragja ki a tökéletes nőt. A szobor annyira jól sikerül, hogy Pügmalion beleszeret. Minden nap csinosítgatja, elnevezi Galateának. Aphrodité ünnepén a férfi bőséges áldozatot mutat be az istennőnek, és azért imádkozik, hogy találjon egy olyan nőt, aki Galateához fogható – csak épp élő. Mikor hazamegy, és szájon csókolja a szobrot, észreveszi, hogy a hideg márvány meleggé és puhává vált. A márványszobor lassan életre kel, Pügmalion legnagyobb örömére. Aphrodité ugyanis látta, mennyire odaadóan szereti a férfi a szobrot, ezért teljesítette a legnagyobb vágyát, és életre keltette azt. Galatea és Pügmalion hosszú és boldog életet éltek együtt, egy fiuk született.
A Taj Mahal India monumentális építménye, amely az évek során India, és az örök szerelem jelképévé is vált. Az épületet Shah Jahan építtette imádott felesége, Mumtaz Mahal emlékére. A fiatalok első látásra egymásba szerettek 1607-ben, de a házassággal az asztrológusok tanácsára még öt évet vártak, hogy a csillagok állása is segítse a frigy boldogságát. A módszer valószínűleg működött, mert a pár szerelemben és boldogságban élt. Bár Shah Jahannak már volt két felesége Mumtaz Mahal előtt, a házasságuk után a két nő felé többé nem mutatott érdeklődést, és minden figyelmét szerelmének szentelte. A párnak tizenhárom gyermeke született, mielőtt Mumtaz Mahal tizennegyedik gyermekük születése után, 1631-ben elhunyt. Halálos ágyán azt kérte férjétől, építse meg neki a világ legszebb emlékművét. A férfi teljesen összetört, állítólag a haja néhány nap alatt megőszült a szomorúságtól. A Taj Mahal építését 1632-ben kezdték meg, és 1648-ban fejezték be. A hófehér márványból készült épületen, több mint 20 ezer munkás dolgozott, és a legenda szerint az építkezés után minden munkás kezét amputálták, hogy többé ne alkothassanak a Taj Mahalhoz foghatót. Az épület monumentalitása még ma is az örök szerelmet hirdeti, Rabindranáth Tagore szavaival élve „egy könnycsepp az idő orcáján”.
Linda és Keith Blalock néhány évvel az amerikai polgárháború előtt házasodtak össze. A házaspár konföderációs területen élt, de ők maguk az uniót támogatták a háború kitörésekor. Így aztán Keith azzal a szándékkal csatlakozott egy Virginiába tartó konföderációs haderőhöz, hogy aztán odaérve átállhasson az északiakhoz. Linda egy napot sem akart eltölteni szeretett férje nélkül, ezért levágta a haját, és magát férfinek álcázva ő is katonának állt. Bár az északiakhoz való csatlakozás meghiúsult, a pár boldog volt, hogy együtt lehet. Az örömnek akkor lett vége, mikor Linda egy csata során megsérült, és az orvosi ellátás közben kiderült valódi neme. Gyógyulása után el kellett hagynia a hadsereget, így most Keithen volt a sor, hogy áldozatot hozzon szerelmükért. Mérges szömörcébe hempergett, hogy az orvos –járványtól félve – őt is elküldje a seregből. Bejöttek a számításai, így a pár újra egymásra talált. Később csatlakoztak az északiakhoz, majd a háború után Texasban telepedtek le. Öt gyermekük született.
Martha halálakor Jefferson még nem volt elnök, 1784-ben nagykövetként utazott Párizsba. Ott rövid, de viharos viszonyt folytatott egy francia festőnővel. Amikor Jefferson egyik lánya is Párizsba utazott, elkísérte őt egyik rabszolgájuk, Sally Hemings, aki Jefferson apósának és egy rabszolganőnek viszonyából született, vagyis Martha féltestvére volt.
Phryne Görögországban született, valamikor i.e. 360 körül. Élete korai szakaszáról nem sokat tudunk, de az biztos, hogy szépsége miatt már egészen fiatalon híres prostituálttá vált. Mivel Athén leghatalmasabb és leggazdagabb férfijai is mind őt akarták, a nő hamarosan nagy vagyonra tett szert. A szolgáltatásaiért általában igen magas összeget kért, de az végösszeg attól is függött, mennyire kedvelte az adott kuncsaftot. Állítólag amikor a lydiai király (akit Phryne zsarnoknak tartott) el kívánt tölteni vele egy éjszakát, a nő nevetségesen magas összeget kért tőle. A király azonban hajlandó volt fizetni, a kincstárból hiányzó összeget pedig egy új adó kivetésével pótolta.
Ennek ellenére azonban egy ünnepségen teljesen meztelenre vetkőzve mártózott meg a tengerben, felajánlva ezzel szépségét Poszeidónnak. A tömeget lenyűgözte az eset, a művészeket pedig megihlette, de a politikusok már korántsem örültek ennyire az előadásnak. Irigykedtek a nő vagyonára és befolyására, ezért szentségtörés vádjával perbe fogták őt.
Így tett Lisetta Quirino, egy gazdag kereskedő felesége is. Miután elsorolta bűneit, Alberto megkérdezte tőle, van-e szeretője. Erre a nő teljesen kikelt magából, mondván, hogy az ő szépsége annyira mennyei, hogy egyszerű férfi nem érdemli azt meg. Hosszasan áradozott saját külsejéről, miközben Albertonak egyre inkább megtetszett a kissé bárgyú hölgy. Butasága kihasználására pedig kieszelt egy tervet, majd útjára engedte Lisettát.
A nő eladta összes birtokát, és maga köré gyűjtött egy kisebb hadsereget. Először a szárazföldön próbált csapást mérni az ellenségre. Néhány sikeres támadás után azonban kezdett veszélyes lenni számára a helyzet. Ekkor Jeanne módosított a stratégián: vett három hadihajót, hogy a vízen küzdjön a franciák ellen. A hajókat feketére, a vitorlákat vörösre festette, hogy még félelmetesebb hatást keltsenek. Ennek sikerét jelzi a rájuk ragasztott név: a Fekete Flotta.
2. Homoszexualitás
Egy nap, mikor Gerda egy színésznő portréján dolgozott, és a modell nem tudott megjelenni a megbeszélt időpontban, Gerda viccesen megjegyezte férjének, hogy helyettesíthetné ő a színésznőt. Einarnak pedig nagyon is tetszett az ötlet, szívesen öltött női ruhát, hogy abban álljon modellt. Ettől a pillanattól kezdve Einar lett Gerda fő modellje, miközben egyre inkább felfedezte a benne lakó nőt.
Lili szívesen látogatta Gerda partijait is, ahol a barátoknak Einar nővéreként mutatták be őt. Lili annyira elbűvölő volt, hogy többen is megkérték a kezét. Mikor kiderült, hogy Lili és Einar ugyanaz a személy, és a Gerda festményein szereplő nő valójában Einar, a hír egész Párizst sokkolta.