Most, hogy az apácák hálószobatitkait már kifürkésztük, jöhetnek a szerzetesek! Boccaccio a novelláiban előszeretettel tünteti fel az egyház képviselőit rossz színben. Így történik ez a most következő történetben is, ahol egy szerzetes elhiteti egy hívő asszonnyal, hogy ő maga Gábriel arkangyal, csak hogy lefeküdhessen a nővel.
A szélhámos szerzetes – Negyedik nap, második novella
A történet főhőse egy imolai szélhámos, Berto della Massa, aki kénytelen Velencébe költözni, mivel Imolában túlságosan hírhedtté vált csalásaival. Az új városban már megpróbálta jobban rejtegetni valódi természetét, ezért szerzetesnek állt, felvette az Alberto da Imola nevet, és csak titokban folytatta addigi életmódját.
Alberto annyira jól játszotta a buzgó keresztény szerepét, hogy hamarosan egész Velencében híres lett jámborságáról, a helyi előkelő asszonyok pedig mind neki akarták meggyónni bűneiket.
Így tett Lisetta Quirino, egy gazdag kereskedő felesége is. Miután elsorolta bűneit, Alberto megkérdezte tőle, van-e szeretője. Erre a nő teljesen kikelt magából, mondván, hogy az ő szépsége annyira mennyei, hogy egyszerű férfi nem érdemli azt meg. Hosszasan áradozott saját külsejéről, miközben Albertonak egyre inkább megtetszett a kissé bárgyú hölgy. Butasága kihasználására pedig kieszelt egy tervet, majd útjára engedte Lisettát.
Néhány nap elteltével aztán meglátogatta az asszonyt, és sűrűn bocsánatot kért, amiért nem ismerte el isteni szépségét. Azt mondta Lisettának, hogy éjjel meglátogatta őt a kolostorban Gábriel arkangyal, aki nem győzte dicsérni az asszony szépségét, ami nem fogható a mennyei teremtményekéhez sem. Alberto szerint az angyal beleszeretett Lisettába, és minden vágya, hogy éjjel meglátogathassa a nőt, ha ő is beleegyezik.
Lisetta természetesen elhitte Alberto minden szavát, és örömmel egyezett bele a látogatásba. Ámde a szerzetes figyelmeztette, hogy az angyalok az emberek számára láthatatlanok, ezért Gábriel felveszi majd egy földi férfi alakját.
Alberto egész nap készült az esti akcióra, nehogy csődöt mondjon Lisetta ágyában. Amikor eljött az este, a férfi mindenféle kacatot magára vett, hogy angyalnak tűnjön, és elindult a nőhöz. A nő pedig igen elégedett volt a férfi teljesítményével, hiszen Alberto „egészen másképpen látta el dolgát, mint férje, s az éjszaka folyamán szárnyak nélkül is sokszor fölröppent véle”. Ezután az „angyal” gyakran meglátogatta Lisettát, aki aztán örömmel mesélt kalandjairól Albertonak.
Csakhogy egy napon, amikor Lisetta a komaasszonyával vitázott saját földöntúli szépségéről, kibukott belőle, hogy még Gábriel arkangyal is beleszeretett gyönyörű arcába. A komaasszony persze jót derült ezen, és elpletykálta Lisetta bárgyúságát fűnek-fának.
Így aztán, mikor Alberto újra meglátogatta Lisettát, a nő rokonai már lesben álltak, Albertonak pedig anyaszült meztelenül kellett menekülnie. Egy férfi házában lelt menedéket, aki csak a másnapi pletykákból jött rá, hogy kit is rejteget. A férfi azt mondta Albertonak, hogy csak egy módon menekülhet el: ha álruhába öltözik az aznapi felvonuláson.
Alberto beleegyezett a dologba, így a férfi mézet kent rá, amire csirketollakat ragasztott, és elindultak a felvonulásra. Ott aztán a „megmentője” rikoltozni kezdett: „meg akarom mutatni nektek Gábriel arkangyalt, ki a mennyekből éjszakánkint leszáll a földre, hogy mulattassa a velencei asszonyokat”, majd felfedte Alberto kilétét.
A tömeg szidalmazni kezdte a csaló férfit, a szerzetesek pedig elfogták őt, és a kolostor börtönébe zárták.
A novella utolsó mondata jól tükrözi Boccaccio viszonyát az egyházhoz: „Adja Isten, hogy mind a többi barátok is ekképpen megjárják.”
Ha tetszett a cikk, likold a blog facebook oldalát is: https://www.facebook.com/pages/Pajz%C3%A1nT%C3%B6rt%C3%A9nelem/1522184618032953
Forrás: Boccaccio: Dekameron
